Monde de Fleur

Októberi fotónapló

Sziasztok!

Elérkezett a november, ezért gondoltam röviden összefoglalom nektek az októberi napjaimat. Nagyon távolinak tűnik valamiért, de túlestünk, az apám, a kutyám és az én szülinapomon; Visegrádon wellnesseltünk, vásároltunk, iskolába mászkálok…egészen sűrű hónap volt.

 

vonat

 

Fájdalmas pont jelenleg, hogy a mostani hétvégét leszámítva minden pénteken és szombaton iskolában vagyok Budapesten. Habár másfél óra sincs az út, én bele tudnék halni, főleg mert az olvasást nem bírja a gyomrom. Ráadásul 2 hete egyik ismerősömnek boldogan meséltem, hogy mindig szerencsém van az utastársaimmal…hát múlthéten ez máshogy volt, kamatostul kaptam vissza…:D

pihenés

A szabadidőmet megpróbálom hasznosan tölteni, ezért 23-án a Nemzetiben voltam ingyenes látogató. Robert Capa miatt mentünk, ami teljesen levett minket a lábunkról. Hihetetlen megindító és lebilincselő képeken keresztül láthattuk a történelem egy darabkáját. A könyveket imádom, ősszel és télen olvasok a legtöbbet. Óriási szerencsém van, mert a tatabányai megyei könyvtár nagyon gyakran bővíti a készletet, az újdonságokat nagy eséllyel meg lehet találni náluk. Amikor megláttam a Stílus királynőit, elállt a szavam, rögtön haza is hoztam. Annyira tetszik, szerintem meg is fogom venni valamikor. A Véres tél egy északi krimi, ami nagyon hosszú, de cseppet sem vontatott, nagyon tetszett. A jobb alsó képen látható könyvek még várnak rám.

vásárlás

A vásárlást nem vittem túlzásba (kivéve szülinapomon), de egy-két dolog becsúszott. A Bvlgari Omnia parfüm becsúszott valahogy, igazából már egy ideje szerettem volna beszerezni, mert régebben volt belőle mintám. Számomra ez egy lágyabb, kifinomultabb illat, ha ezzel fújom be magam, igazi felnőtt nővé változom át. Múlt héten, amikor a vonatra vártam, beugrottam a Rossmannba; ahol szerencsére rábukkantam két 249-es Catrice termékre, egy ajakfilcre és egy szemhéjkrémre. Melléjük választottam az Essence Depp sea baby körömlakkját, aminek olyan sötétzöld színe van, mint a tenger legmélyebb pontjainak. Természetesen nem bírtam ellenállni a Lidl halloweeni cukiságainak, vettem csípős ketchupot, innivalót, gumicukrot, pezt és sütnivaló krumplit.

nymm

Szeretem a menüt az évszakhoz igazítani, ezért mostanában a szívet és testet megmelengető ételek vannak terítéken. Az elmúlt időkben rengeteget főztem, többek között sütőtök krémlevest és svéd húsgolyót. Ez utóbbit nagyon szeretem, ezért itthon szoktam elkészíteni a gluténmentes változatát. A fiúk nem igénylik hozzá a mártás, én pedig beérem rengeteg áfonyalekvárral. Az egyik barátnőm pedig meglepiből sütött nekem gesztenyelisztes browniet, aszalt áfonyával. Annyira isteni finom, persze tömörebb, mint a normál változat.

ősz

Ősz a nagy kedvenc nálam, főleg amikor igazán szép idő van. A halottak napján is szeretem, ilyenkor nem a szomorúságot, hanem a szépséget látom a temetőkben. Imádom a gyertyák fényeit!

visegrád

Végül a pár kép a csodás visegrádi pihenésről. A Thermál HotelVisegrádban voltunk, aminek hihetetlenül jó fekvése van, gyönyörű volt a kilátás. Csodás volt a wellness részleg, a kinti medencében rengeteget uszikáltunk. Én magányos lovagként kiélveztem a konditermet is 😀 Legnagyobb örömömre a vacsoránál jelölve volt, hogy melyik étel milyen ételallergiások számára fogyasztható. Egyetlen fájó pont az időjárás volt, mert előtte és utána szép idő volt, de amikor ott voltunk, ködös és borongós. Ennek ellenére felmerészkedtünk a várba, de sajnos nem lehetett most olyan messzire ellátni 🙁

új aláírás

Ősz van, ősz 6. rész - Halloween

Ez az őszi sorozatom utolsó része, legfőképp azért, mert rápihenek a decemberre és a karácsonyra. A Halloween nagy-nagy kedvencem, megszakad a szívem, amiért nálunk nincs (még) akkora hagyománya, mint Amerikában. Talán azért szeretem ennyire, mert félni is szeretek, nekem ez az ünnep a “rettegésről” szól, beöltözni is félelmetesnek szeretek.

igazirettegés

 

A Halloween története

Ez az ünnep az ősi kelta hagyományokból alakult ki, amit főleg angolszász területeken tartanak, október 31-én. Valaha a kelták a szellemeket és boszorkányokat ünnepelték, a druidáik hittek abban, hogy a szellemek ilyenkor látogatnak vissza a túlvilágból. Mint az köztudott, november elseje a keresztények világában a Mindenszentek napja; így amikor ez a vallás megkezdte hódítását, az ősi ünnepeket és a halottkultuszt is kiszorították/kitiltották. Szerencsére az idők folyamát szép lassan visszaszivárgott a köztudatba 🙂

Dekoráció

Annyi, de annyi variáció van! Nekem legjobban a szellemházak tetszenek, sok gézzel, pókhálóval, műpókkal, töklámpással. Szerencsére házilag is sok látványos díszt lehet produkálni, persze a legalapvetőbb a töklámpás. Kartonpapírból lehet készíteni szellemes, denevéres vagy pókos fűzért, ezekhez sok sablon megtalálható az interneten. Nagyon guszta szőrös pókot is könnyen készíthetünk a hobbiboltokban kapható zseniliadrótból. Szemmel és szem nélkül is undi 😀 Fényekkel és gyertyákkal is érdemes játszani, élhomályban vagy alulról világítva minden félelmetesebbnek hat.  De akinek vannak véletlenül elfekvőben babái vagy belőlük leszakadt műanyag testrészek, azok “felöltöztetve” és pl. virágföldbe szúrva nagyon vagányak. Aztán jöhet a művér bárhova (ahonnan könnyű leszedni), esetleg tematikus partira is készülhetünk (vámpíros, zombis, boszis).

dekor

Lakmározás

Kötelező játszani az étellel! Főleg, mert sok undorító dolgot lehet belőle kihozni, amihez ember nem nyúl hozzá szívesen 😀 Vannak nagyon elvetemült megoldások, pl. valamelyik szervet megformázni és piros zselatinnal kiönteni; de aki ennyire nem szeretne bedurvulni, az barátkozzon össze az ételfestékkel, ami bármilyen sütit feldobhat. Nekem nagy kedvencem a boszorkányujj, amit lehet édesre is csinálni (én zöldre szoktam, a körme mandula, amit piros lekvárral ragasztok fel), de sósan is megállja a helyét (sült virsli, a végén a köröm egy kis hagymából, kechuppal felrahasztva). De szintén nagyon kézenfekvőek a különböző pókos és gilisztás gumicukrok, amiket minden édességbe belecsempészhetünk; többek közt csokipudingba vagy “homokká őrölt” csokis piskótába. Egészségesebb verziók is vannak, mandarinból vagy narancsból remek sütőtököt csinálhatunk, banánból pedig csokiszemmel és szájjal szellemet, de teljesen leöntve étcsokival és piros szemekkel is megállja a helyét.

csemegék

Beöltözés

Színt vallok: amikor csak alkalmam van rá, beöltözök. Annyira szeretjük ezt a dolgot, hogy már arról beszélgettünk, hogy egyszer egy 20-as évek szilveszteri bulit kéne szervezni. Nos, mint már mondtam, én horror kinézetre hajtok általában; jöhet bármi: zombi, vámpír, démon, letépett fej, gyilkos, sok-sok vér. A sminkben is ezt a vonalat követem, idén a Claire’s-ben szereztem már magamnak művért is 😀 Szeretem a kreatív megoldásokat, nagy szívfájdalmam, hogy különleges kontaktlencsét feleslegesen vennék egy estére magamnak. Nálam alap a nagy, sötét szem, sebek, vér, szaggatott ruha. Idei ötletem is megvan, majd megmutatom, ha megvalósítottam. Itt van pár inspiráció (cukorkoponyát direkt hagytam ki, már eret vágok tőlük):

másik arc

Végül szeretnék ajánlani egy oldalt, a kedvenc képszerkezőmet, a picmonkey.com-ot, ahol mindig vannak szezonális effektek is (négyféle halloweenes téma van, azokon belül számtalan dolog). Itt vannak egy kis ízelítő:

ravalyi

(így néztem ki tavaly)

boszi

fél

höhöSzerintem nagyon viccesek, órákig el tudom magam szórakoztatni vele 🙂

Lehet még fokozni?

Nos igen, a filmekkel és sorozatokkal. Leszögezném, hogy mindenen meg tudok ijedni, de ez nem vet gátat nekem. Minden horrort és thrillert megnézek, még a zs-kategóriásokat is, nagyon jókat tudok rajtuk mulatni. Sorozatok közül kiemelném az American Horror Storyt, rémálmaim fő okozóját, mert nagyon beteg, de egyben zseniális. Filmek közül a kedvenceim: Silent Hill (a játéktól is kész vagyok), Psycho, Ragyogás (a 3 részes színészileg kevesebb, de rettegésben több), 1408, 13 kísértet, Shutter, Kör 1-2, valamint japán vagy kínai barátainktól bármelyik horror.

új aláírás

Pár avonos újdonság

IMG_20131015_155013

 

Sziasztok!

Az előző katalógusból vettem pár őszi újdonságot, aminek már felmelengető illata van. Első a sorban egy fügés-vaníliás habfürdő, aminek isteni az illata és nagyon jól habzik. Annyira jó, hogy talán egy kupaknyi már túl sok belőle. Az illatából nem tudom pontosan kivenni a vaníliát vagy a fügét, mindenesetre az összhatás fincsi. Még a tavalyi szedres-vaníliásból is van egy kicsi, de igyekszem elfogyasztani őket 😀

Az új Naturals új termékei szettben érkeztek, ami szokásos módon testápolót, tusfürdőt és testpermetet foglal magában. Narancsos-gyömbéres az illatuk , ami a tusfürdőben és a testápolóban határozottan érződik, de a testpermet inkább kellemes fűszeres parfümre hajaz. Szeretem ezt a termékcsaládot, ez is a megszokott minőség. A tusfürdő kicsit krémes, jól habzik; a testápoló jól hidratál, de nem túl zsíros. A testpermetet pedig gond nélkül lehet szobaillatosításra is használni, hamar őszi hangulatot teremt.

 

új aláírás

Őszi fuvallat

Imádtam az elmúlt pár hét őszi időjárását, nem túl meleg, nem túl hideg…számomra tökéletes! Úgy gondoltam, ez remek alkalmat ad az első outfites posztom megírásához. Picit sajátos a stílusom, már azzal is lázadok, hogy erre a szezonra nincs bőrkabátom 😀 A  képeken látható tunikámat apukámtól kaptam, Tokaji Bornapokon vásárolta nekem, nagyon-nagyon imádom. A blézert szintén, szerintem ezzel a mentés jelleggel illik a népies inghez. A leggingemben van már bőrhatású berakás, ami izgalmasabbá teszi; mindezek tetejében vastagtalpú bokacsizma van rajtam, két éves F&F, az egyik legkényelmesebb cipőm. A sminkről csak annyit mondanék, hogy amikor igazán nőnek akarom érezni magam, ezt kenem fel. Remélem elnyeri a tetszéseteket!

100_5377

100_5399

100_5395

100_5372

 


új aláírás

Ősz van, ősz 5. rész - Dió

Sziasztok!
Sorozatunk új része egy nagyon finom és hasznos termésről, a dióról fog szólni; ami ősszel és télen is jó barátunk. Én személy szerint az ízét és a látványát nagyon szeretem, sőt, az illatát is (főleg parfümben); de összeszedni…azt a legkevésbé sem. Magában is szeretem elrágcsálni, főleg sajttal és almával, de sütiben egyenesen imádom. A kutyám is így van vele, amikor a mamám diót pucol, mindig lopkod belőle, gurigatja, feltöri és kieszi a lényeget 🙂

Amiért jót tesz nekünk
Diónak sok hasznos tulajdonsága van, teli van ásványi anyagokkal (többek közt cinkkel, vassal, kalciummal), vitaminokkal és rostokkal. Tartalmaz E-vitamint és antioxidánsokkal, ezért hatékony a rák és a szívbetegségek ellen. Ha valaki hasonló problémákkal küzd, mint én, akkor eszegesse szorgosan, meeeeert a triglicerid-szintet is segít kordában tartani. Az emésztést is segíti, jó a bél- és a gyomorhurut ellen.
Díszítsünk dióval
Nekem teljesen natúran, egy szép edénybe rakva is tetszik a dió, de szuperül ki lehet haszni, hogy ketté lehet törni. Fel lehet fűzni, ajtódíszt is  könnyen lehet belőle készíteni. Aki nagyon szeret pepecselni, úszógyertyát is készíthet a félbetört héjából vagy éppen kicsi játéknak “bölcsőt”. Nem akarok ennyire előre ugrani, de aranyszínű festékkel lefújva és szalagra fűzve tökéletes karácsonyfadísz.
PicMonkey ff

 

Süssünk dióval

Tudom, hogy sós környezetben is megállja a helyét, de nálam ez csak annyit takar, hogy sajttálhoz az alma mellé rakok diót is 🙂 Viszont süteményeben nagyon szeretem,  az Eszterházy torta és a zserbó sokunk kedvence. Sokféle keksz, aprósüti készíthető belőle; sőt diókrém is. Az én személyes kedvencem a Holdacska, de csak mi hívjuk így, eredetileg azt hiszem diós kifli név alatt fut. Csak annyi vele a probléma, hogy nem diétás, viszont nem lehet abbahagyni…

Holdacska

Hozzávalók:

* 300 g liszt

* 270 g margarin

* 120 g darált dió

* 90 g cukor

* plusz íz: fahéj, citrom, vanília (ki mit szeret)

+ megszóráshoz porcukor; ezt is nyugodtan ízesíthetjük

Összedolgozzuk a hozzávalókat és rudat sodrunk belőle; ebből csipkedünk le darabokat, amiket még picit sodrunk és kifli alakba hajtunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk őket és kb 160-170 fokon 15-20 percig sütjük őket. Miután kihűltek, megporcukrozzuk őket és lehet csemegézni 🙂

süti

új aláírás

H&M kívánságlista

Sziasztok!

 

Tudni kell, hogy nekem az egyik szívem csücske a H&M, a ruhák szabásai és színvilága is abszolút illik hozzám. Most, hogy szép lassan romlik az idő és szülinapom is lesz, szétnéztem a honlapon. Összeszedtem sok szépséget, amire vágyom, természetesen töredékét fogom csak megvenni, de álmodozni szabad 🙂

 

felsőkk

 

Nagyon-nagyon szeretem az ingeket, minden alkalmat megragadok az új darabok begyűjtésére. Boldog lennék, ha végre találnék egy rám tökéletesen illő farmeringet. A sima V-kivágásos és gombos felsőket is csípem, ennél cifrábbat én nem igénylek felülre.

 

puli

 

Már egy ideje hajlandó vagyok belebújós pulcsit is hordani, de hétköznapokra és itthonra kényelmesebbnek érzem a cipzáros változatot. Ősszel és télen is szoktam ruhát hordani, erre az időszakra lazább fazonokat választok, ami alá még fel tudok kapni egy trikót/pólót és a harisnya se feltűnő alatta.

 

nacó

 

A 3490.- forintos csodanadrágokból már próbáltam, nekem nagyon tetszenek, a hétvégén tervezek is venni belőlük. A fekete és a sötétkék is csinos, mindkettőt bátran ajánlom! Bőr(hatású) naci örök kedvenc, érdemes beszerezni egyet. A melegítőnadrág pedig a legkényelmesebb otthoni viselet, ez a fazon nagyon tetszik; a bokánál lévő gumis résznek köszönhetően nem húzom végig az alját a fél házon.

 

kabát

 

Sajnos aktuális a kabátvásárlás, idén a hosszú szövetkabát tetszik a legjobban. Még nem tudtam dönteni a szürke és a fekete között, de inkább az előző felé hajlok. Pufikabátot majd télre szeretnék venni, mert a tömegközlekedés újra betört az életembe és nem szokásuk túlzottan fűteni. A mellényeket nagyon szeretem, a sportos és a szőrös kivitel is remekül kihasználható.

 

cipő

 

Cipőkben nem vagyok nagyra vágyó, ez a négy típus az, amit én igénylek és minden alkalomra megfelel valamelyik. A térdig érő csizmákat nagyon szeretem, a motoroscsizma és a bakancs kényelmes a rohangászáshoz és iskolába, magassarkú egyszerűen csak kell 😀

 

pihepuha

 

A hideg eljöttével előkerülnek a kötött holmik, amiket én imádok. Sál, sapka és kesztyű nélkül nálam elképzelhetetlen az ősz és a tél, most egy világosabb szettre vágyom. Zokniból sose elég, a házi csizma pedig hipercuki, itthon szeretek ilyesmiben mászkálni.

 

plusz

 

És még pár apróság…táskából sosem elég, egy nagy feketét elfogadnék a barna mellé. Amikor megláttam a maszkokat, nagyon megörültem! A baráti köröm elég nagy halloweenező, ezek a maszkok pedig ennek az ünnepnek gyönyörű kiegészítői. A gyűrű tetszik, szeretem a holdat, remélem rábukkanok majd a boltban. A piperecuccokat nagyon szeretem, szívesen kipróbálnám a szemöldökceruzát, a szemhéjpúdert és a pirosítót; eddig csak jókat olvastam róluk. A sötétszürke körömlakk remekül illik az évszakhoz, a sötétben világító szájfényt pedig kötelező kipróbálni!

 

új aláírás

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!